Az idei balatonozás idillikusan kezdődött. Sütött a nap, ragyógó kék volt az ég... Aztán úgy ötödik nap este, fürdés közben, találtam magamon egy karikát. Szó szerint, egy piros karika volt a combomon. Mivel egy tökéletesen kiokosított társadalom vagyunk, egy különlegesen találékony korosztállyal, először halvány fika fogalmam sem volt mi lehet az. Elkezdtem vakarni, hátha lejön. Az meg sem fordult a fejemben kezdetben, hogy csípés, mert hát ki látott már mértani pontossággal megrajzolt, kör alakú csípést. Senki. Ám miután pár nap alatt sem akart lejönni kibattyogtam Anyuhoz és a barátnőjéhez (velük nyaralunk) és megmutattam. Anyu megrémült, Anikó csak szakszerűen nézegette. Aztán valahol az agyam egyik mély bugyrában felrémlett, hogy mintha a Lyme-kórnak lenne ilyen alakú a csípése. Láttam az arcukon, hogy az ő agyuk egyik bugyrában is ez rémlett fel. Anikó gyorsan felhívta egy orvos nagynénjét, aki rövid úton megnyugtatott minket, hogy ez biztosan nem az. Szóval megnyugodtunk. Azért minden este ellenőriztem, megvan-e még. Megvolt. A tizenkettedik nap végére is. Úgyhogy úgy döntött a családi tanács, ideje megnézetni orvossal.
Első menetben az ügyelet mellett döntöttünk.
Sikerült a kórház főorvosát kifognunk, aki talán a pozíciójából adódóan, eléggé tudatában volt önnön fontosságának. Magyarul konkrétan szart rám. Miután másfél órát vártunk rá, végre behívott és megnézett. Vagyis egy pillantást vetett rám, közölte, hogy ez Lyme-kór, de baromira nem tud mit csinálni (főorvos volt, mellesleg bőrgyógyász) és menjünk el egy szakrendelésre. Kösz. Hát ezért vártam végig a másfél órát egy olyan vizsgálóban, ahol véres a függöny...
Ötletünk sem volt, most mégis mit kéne csinálni. Végigüvöltöztük a hét végét, mindneki utált mindenkit, de együtt utáltuk azt a rohadék kullancsot ami megcsípett.
Aztán valakinek az a zseniális ötlete támadt, mi lenne ha tényleg elmennénk egy szakrendelésre. De hol tudunk fél hét alatt elmenni bőrgyógyászhoz eljutni? Ja merthogy jövőhéten megyek táborfelügyelőnek és azt már nem lehet visszamondani. Még két hetet viszont már én sem mertem volna várni. Főleg miután utánaolvastam és mellékhatásként erős idegi fájdalom, végtagmerevedés és izomgörcsök voltak megjelölve. Ja. Persze.
Végül Szombathely mellett döntöttünk, nagyszüleim az összes orvost névről, születési helyről és anyja nevéről ismernek...
És tényleg. Vasárnap este döntöttünk így, és hétfő reggel már azzal ébresztettek, hogy vérvétel. Először konkrétan lesokkoltam. Vérvétel?! Tőlem még soha ebben az életben nem vettek vért! És nem is fognak. Majhogynem ki kellett rángatni az ágyból, el egészen a kórházig. Először a bőrgyógyászhoz kellett menni, aki beutalót adhat a vérvételre.
Itt végre kedvesek voltak. Ők is megerősítették, hogy bizony Lyme-kór. Nyugtattak, hogy nincs baj, ne aggódjak. Ha(!!) a szervezetem reagál az egy hónapos antimiotikum kúrára, nem lesz itt semmi gubanc. Igaz, hogy az antibiotikum miatt nem mehetek napra, mert napérzékeny leszek, igaz, hogy az antibiotikum miatt felborul a testem belső egyensúlya (?!), de semmi baj. Méla nyugalom. Ja és az sem biztos, hogy hat. Ezt majd a kúra befejezése után egy hónappal esedékes újabb vérvétel válaszolja meg. Addig is bízz. Kaptam egy lapot, amin a következő áll: "anaman. dr. Telegdy látta 5 napo anamn st. gluteális régióban ECM susp. Borrelia labor javasolt. th: Doxyciclin II 1 hónapig. fényérzékenyit! később serologi konroll jav. " Szó szerint. Ja király. Szóval ez a bajom.
Lényeg, hogy megkaptam a beutalómat az első (de nem utolsó) vérvételemre, így megkezdtem végtelen várakozásomat. Rettentő ideges voltam. Sorszámot kellett húzni és a huszonötöt húztam. Némileg megnyugodtam, hogy még huszonnégy szerencsétlen van előttem, amikor kijött az ápoló és megkérdezte, hogy a huszonöt emberből mindenki a vérvételre vár-e, vagy van valaki aki a leleteire. Több, mint huszan jelentkeztek, hogy csak a leletre. Bumm. Így ketten maradtak előttem. Na ekkor majdnem meghaltam.
Rémesen rövid időn belül már hívtak is be. Betámolyogtam, mire az összes ápolónő összeszaladt, hogy ne aggódjak, mindjárt vége is lesz. Épp ott volt a csávó, aki a levett véreket egy hűtőtáskában viszi el, na ő ott szakadt rajtam. A nővérek meg nyugtattak, fogták a kezem, simogattak, szeretgettek. Mint egy vicc.
Be kell vallanom, a vérvétel semmi. Alig éreztem. Ahogy vége lett már fel is pattantam és indultam is kifelé. Végre vége. Úgy a folyosó közepéig juthattam, mikor éreztem, hogy szédülök és egyre kevésbé látok. Gyorsan leültem egy padra. Jobb lett. Nagy bátran indultam is tovább, de nagyjából a lépcső felénél elvesztettem az eszméletemet és úgy kellett elkapni. Odavonszoltak valami padhoz, két öreg néni meg ott sápítozott mellettem. Mire magamhoz tértem már valami ápoló cukros vizet locsolt a számba. Még szerencse hogy egy kórházban nem néznek drogosnak ha elájulsz, mint az Auchanban...
Ma már csak egy piros pötty emlékeztet az első vérvételemre. Meg persze az a négy doboz gyógyszer, amit szednem kell.
Nem ehetek tejterméket, kálciumot, nem mehetek napra, ráadásul valami étrendkiegészítő probiotikumot is kell szednem a belső egyensúlyom megtartásához. Ja és még az sem biztos, hogy hat. Akkor jön a budapesti specialista, akinek a nevét már jó előre megadták az optimista orvosok és ő majd kitalálja mit kell csinálni. Most kicsit lenyugodott a család. Másfél hónapig nem tudunk micsinálni. Jövőhéten jön meg a vérvétel eredménye (ja mert a gyógyszert vérvételtől függetlenül kiadták...), és csak bízhatunk benne, hogy tényleg 'csak' Lyme-kór. Az legalább gyógyítható. Ha meg nem, akkor jönnek az ideggörcsök.
