Utoljára január elsején baktattam így, reggel, hóesésben, egy rosszul sikerült szilveszter után a Tesco felé.
A fülemben üvölt a zene, ezt az istentelen hideget csak így lehet elviselni. Érzem, ahogy a fagy egyre feljebb kúszik a lábamon, már átkozom az eget, hogy nem öltöztem fel egy kicsit jobban.
A buszmegállóban már az öngyilkosság kerülget, mert a szél pont befelé fújja a havat, így esetleg akkor lehetnék szélárnyékban, ha mögé állok.
Hála istennek a tábla szerint óra ötvenötkor jön egy busz. És pont óra ötvenöt van...
Idótöltés gyanánt, és persze, hogy meg ne fagyjak, elkezdtem fel-alá járkálni. Minden egyes fordulónál szembe találtam magamat egy hirdetéssel, miszerint Az energiafogyasztás nagy része a fűtésre megy el. Éljünk takarékosan, fűtsünk mérsékelten... A fordulók számának növekedésével arányosan csökkent a táblával kapcsolatos rokonszenvem... Per pillanat csak arra éreztem késztetést, hogy a világ számára a lehető leggazdaságtalanabb mennyiségű meleget nyomassam magamra.
Tíz perc késéssel, ami legalább ötvennek tűnt, megjött a busz. És újabb tíz perc múlva már szeretett otthonom kapujában adhattam hálát az égnek, hogy nem fagyott le a lábam és tört le térdből!!
Előző délután Illyés-Napok megbeszélést tartottunk Anikónál, és páran ottmaradtunk csajbulizni.
Egy-egy sör a kézben és már kezdődhet is a lelkizés. Érintettünk minden, ilyenkor szokásos témát.
Éjfél előtt nem sokkal én is, Lilla is túllendültünk a holtponton. Ez nálam teljes éberséggel, nála szokásos bekészüléssel egyenlő. Harcoltunk egyet egy hatalmas, puha jegesmedve birtoklásáért, de folyton lepisszegtek. Így végül úgy döntöttünk, mi bizony nyálas, szerelmes filmet akarunk nézni. Szóval testületileg levonultunk a pincébe, takarókkal körbetekerük magunkat, majd kisebb belháború után, ami a szilveszterkor lehányt babzsákért folyt, belevetettük magunkat a Büszkeség és balítélet-be.
Anikó és Orsi szépen elszundítottak, amit a két oldalunkról hallható finom, gyöngyöző, 'hangos szuszogás' is bizonyított. Mi meg Lillával kitartóan vártuk a Happy Endet és a csókot. Végül Anikó megkegyelmezett és közölte, hogy nincs csók, csak az extrákban.
Így tehát a film végén nekiültünk és elkezdtük keresni az extrákban. Miután Lilla rájött a távirányító fortélyos kezelésére és megtaláltuk magát a jelenetet, odakuporodtunk a Tv elé, és visszatartott lélegzettel vártuk...
Lehet, hogy azért mert késő volt, lehet hogy azért mert fáradtak voltunk, vagy lehet, hogy azért, mert túl nagy elvárásokkal voltunk, de szerintem elég kis satnyácska csók volt.
Bár Anikó ajánlotta, hogy képzeljük tovább...
Aztán csak elfáradtunk mi is, így felványszorogtunk lefeküdni. Éjszaka alig aludtam. Egyrészt fáztam, másrészt olyan baromi sötét volt, hogy attól féltem, ha megmozdulok, lezúgom az ágyról. De azért biztosan aludtam is, mert egyszer, mikor becsuktam a szememet sötét volt, mikor meg kinyitottam, világos.
Reggel nem is tudom, mire keltem, mikor Anikó nővére elkezdte hógolyóval dobálni az ablakot, vagy mikor Anikó anyukája elkezdett porszívózni...
Lényeg, hogy felkeltem, és gyűröttebb voltam, mint valaha.
És élményekkel, meg egy sígatyóval gazdagabban tértem meg meleg és kényelmes otthonom falai közé...
