Ránéztem a naptárra és belevillant az agyamba, hogy "pont egy éve ilyenkor"... Bár ne villant volna bele. Sosem gondoltam volna, hogy fogok nagykanállan fagyit enni.

elborzasztó csend...

Furcsa ez a tavaszi szünet. Nem olyan, mint amilyennek lennie kéne. Olyan feleslegesnek érzem, mintha csak időhúzás lenne az érettségik előtt.

Tudom, hogy nem most kéne tanulnom, de csodák csodájára most tanulok. És nem csak a töri egy részét, kompletten az egész történelmet az ősrobbanástól tegnapig. Ilyen az élet. Az öcsém már most fogadkozik, hogy ő napról-napra tanul mostantól.

Mostantól... Az elmúlt egy hónapban ez volt a varázsszavam. Mostantól minden nap egy kis töri. Mostantól minden nap egy feladatsor. Mostantól minden nap egy kicsit több töri. Mostantól minden nap még egy kicsit több töri.

Aztán mi van most? Mostantól? Mostantól minden nap rettegek és imádkozom.

Könnyű volt két hónappal ezelőtt azt mondani, hogy nekem úgysem kell a történelem. Meg nekem úgyis tökmindegy, jó az osztott is. Fenét. Most hogy ilyen közel vagyok a célhoz már komolyan aggódom. Mégsem lehet öt év tanulást három nap alatt bepótolni!

Szóval ilyen tavaszi szünetem. Semmilyen. Felesleges. Tanulásra nem elég, pihenésre pedig a lelkiismeretem nem engedi használni... Najó, engedi. És sajnos arra is használom. Végülis ha jobban belegondolok, mindenki azt mondja, hogy ilyenkor már felesleges tanulni. Vagy a másik tanulási módszerrel MÉG felesleges. Márpedig én ezt a második tanulási módszert vallom, nevezetesen tanuljunk minél később (minél közelebb a vizsgához), hogy a tudás még benne legyen a fejünkben. Azt ugyanis kizárt, hogy masszív, biztos tudást szerezzek, marad a bizonytalan, utolsó pillanatban szerzett tudás, amit ha nem írok le elég gyorsan, kiilllan a fejemből.

Messziről felismerhető, aki ugyanúgy ezeket a nézeteket vallja. Mikor osztják a lapokat, szinte két kézzel nyúl a papír után és még a levegőben elkezd szélsebesen körmölni rá. El sem olvassa a kérdéseket, csak körmöl-körmöl. Aztán egyszercsak abbahagyja (pedig a papírja esetlegesen félig még üres) és onnantól csak üresen bámul ki a fejéből és néha leír egy-egy szót. Magyarul kaparja össze a nem létező tudást a fejéből.

A mi osztályunkban harminchatból harminc ember ilyen tudással bír, szóval a szünetben mindenki ráér. Persze az más kérdés, hogy kinek a szülei hisznek az ilyesfajta tanulásban. Az én szüleim például nem.

Nem baj. Ha azelőtt megyek el itthonról, hogy ők megjönnének, elég este magyarázkodni!