Ma reggel roppant megfontoltan a nyolc órás indulás mellett döntöttünk Beával (kilenckor kezdődött). Ott voltunk óra tízre, negyedre pedig már meg is találtuk az ötös számot. Ja, csakhogy az ajtón számkódos zár volt, szóval bűvöltük egy sort, mire jött egy ugyancsak vizsgázó lány, akinek valami rejtélyes okból volt kódja. Mégis honnan? Vagy azt tervezték, hogy akinek nincs, az be sem jut?!
Felmentünk a harmadikra. Kopogunk, semmi. Na akkor vissza az elsőre, ahol ugyancsak a nyelviskolának vannak termei. Kopogunk, semmi. Zárva. Vissza a harmadikra, hangosabban kopogunk, semmi. Benyitunk, nyitva!! Bemegyünk, 'halózunk', senki. Akkor döntöttem a nyelviskola felhívása mellett. Egy pasi vette fel, aki majdhogynem lehülyézett, mivel a 'munkatársak már egy órája elindultak'. Nem tudom milyen munkatársakat indítottak útnak, de hogy nem érkeztek meg, az egészen biztos. Na de nem vitatkoztam, letettem. De mivál hiába állította, hogy vannak ott 'munkatársak', továbbra is hármasban álldogáltunk egy koszos, lerobbant lépcsőházban. Végre megérkeztek a munkatársak. Bementünk az első emeleti terembe, ahol következetesen tíz percen át tudomást sem vettek rólunk. Végre felterelődtünk a harmadikra. Ott álltunk öten (mi, plusz két munkatárs) és azt néztük, ahogyan az egyik az ajtóval matat. Vártuk, hogy leessen neki, az ajtó nyitva!
Na bebattyogtunk. Maga a terem tulajdonképpen két asztalból állt, szóval minden további nélkül leültem Bea mellé. Ennek a továbbiakban nem sok hasznát láttam, talán csak annyit, hogy mindig halálra rémültem, mikor nem azt írta, mint én. De lévén nagy önbizalmam nem javítgattam át. Végülis harc.
Úgy az első levél második harmadánál kezdtem el érezni, hogy megy fel a lázam, és a kinnt zajló építkezés (Kálvin tér) mintha a fejemben dübörögne. Fél órán átt visítozott valami mentő is, szóval majdnem felálltam és kimentem, hogy egy kis csöndre lenne szükségem.
Mikor végeztem olyan volt, mintha új színt kapott volna a világ! Fellélegeztem és őszintén mondhatom egyáltalán nem érdekelt sikerül-e. (persze egy órával később már annál inkább)
Úgy vagyok vele, hogy akár meg is lehet. De az is lehet, hogy nem. Elég kétséges. Azt semmiképp nem állítanám, hogy akár a nyolcvan százalékot is elérném. Nem. De mondjuk hozhatnám az egészséges hatvankét százalékomat...
