Hedonista? Sztoicista?

Rengeteg szót nem értek. Például, ha megnézek egy Híradót, több az olyan szó, ami csak homályos jelentéssel bír számomra, mint az, amit tisztán értek.
De nem csak ott. Pár hete magyarórán Nóri jelentkezett, hogy szerinte, az alapján, amit a tanárnő elmondott(...), ez egy hedoista életfelfogás. Erre Peti rávágta, hogy inkább sztoicista...
Én meg csak ültem, és hallgattam a kibontakozó vitát, mert úgy tűnt, csak nekem nem világos, mit is jelentenek a hedonista és a sztoicista szavak.
Ígyhát gondosan felírtam a füzetem sarkára, hogy majd otthon megkérdezem.
Nemtudom, milyen élethelyzetben tudhatták meg a többiek ezeknek a szavaknak a jelentését. Mindenesetre igyekeztem nem feltűnően nem érteni, tehát csak okosan néztem ki a fejemből, nehogy meg találják kérdezni, mit gondolok, vajon hedonista, vagy sztoicista volt-e a középkori emberek életfelfogása.
Nulladikban általános derültség közepette kiderült, hogy nem tudom, mit jelent az, hogy aranyér... Homályosan ezt is sejtettem, de nem voltam biztos benne. Mindenki nagy hévvel biztatott, hogy kérdezzem meg Nagy Csilla tanárnőt. Hangsúlyozom, nagyjából tudtam, hogy mit jelent, de már csak dacból (úgysem mered...), megkérdeztem. A Tanárnő becsületére legyen mondva, igen derekasan megfelelt a kérdésemre. Próbálta egyszerre szalonképes, és érthető formában tálalni.
Ma volt szerencsém elmagyarázni Anikónak a sztoikus szót. Habár ennek a jelentésével sem voltam tisztában teljesen, próbáltam elmondani, én mit gondolok. Körülbelül így hangzott: 'mikor tudod, hogy meg fogsz halni, de sztoikusan nem érdekel, na AZ a sztoikus nyugalom. Vagy mikor valaki ideges rád és te sztoikusan nézed, akkor ő még idegesebb lesz...'
Anikónak a szeme sem rebbent erre a nem túl gondos és pontos válaszra, mitöbb még fokozni is tudta.
Van olyan szó, amit csak szimplán rosszul használok. Például az, hogy alpári. Ez azt jelenti, hogy közönséges. Én viszont mindenre használom, ami nem tetszik. Egy hosszú és keserves lenevelő-folyamat eredményeképpen, ma már lényegesen kevesebbet, és pontosabban használom.
Emellett gondjaim vannak a PRO-KONTRA szavakkal. Mert nem tudom, melyik, melyik. Főleg német dolgozatoknál csúcsosodik ki, mikor pl. egy jármű hatékonysága mellett kell érvelnem. Szóval ilyenkor felteszem a kezemet, de már mikor lendül, a Tanárnő mondja is...
Aztán vannak olyan szavaim, amik csak az én, saját kis világomban léteznek. Például a töszönkölődni. Ennek a szónak nagyon konkrét jelentése van. Azt jelenti, mikor az öreg nénikék a bevásárlóközpontokban, a gyorsabb előrejutás reményében belebújnak az ember fenekébe, miközben látják, hogy lehetetlen haladni. Na ezt jelenti...
Vagy a nyönyörögni. Akkor nyönyörög valaki, mikor teljesen felesleges, sokszor lerágott dolgokat mond el sokadszorra és megintcsak fölöslegesen. Vagy amikor görcsöl mondjuk egy dolgozat miatt, és sok-sok szőrszálhasogató, rémesen felesleges és pitiáner kérdést tesz fel.
Viszont a kedvenc szavam a baró.
Ezt az égvilágon mindenre(!!) lehet mondani. Lehet vele lemondást, közönyt, dühöt, örömöt, tetszést és még ezerféle dolgot kifejezni. Ráadásul nekem jó érzékem van a 'lesajnáló baró'-hoz. Egy kis Liza-nézéssel párosítva szegény célszemély a földbe is van döngölve...
Vagy mondjuk a 'Valóban?' Ezt igazán jól csak unottan és lesajnálva lehet mondani. Mikor valaki valami irdatlan ökörséget állít, de teljesen átélten és valóban elhiszi, hogy igaz, amit mond, na akkor rámondod, hogy 'Valóban?' és már látod is a szemében a kételyt... Ha jól mondod.
Engem viszont a legkönyebben úgy lehet zavarbahozni, ha olyan szavakkal próbálnak meggyőzni, amit nem értek. Mert egy vita hevében dehogyis ismerem be, hogy csak körvonalakban, vagy még annyira sem értem azt, amit az 'ellenfél' mond... Dehogy... Előbb dőlök a kardomba!! Bár mondjuk, ha láthatóan a másik sem érti amit mond (Marci), akkor igazán könnyű rámondani, hogy 'Mivan??!!'...
Szóval sok szót nem értek. De szerintem az emberek fele, akik ilyen idegen szavakat használnak, maguk sem értik, amit beszélnek. Csak olyan jól hangzik...

'Ez nem lehet igaz...hagyja már abba!!!!!!!'

Tegnap este nem aludtam és ennek több oka is volt. Egyrészt Blanka. És ha ő egyszer úgy dönt, nem alszunk, akkor bizony nem alszunk! És nem is aludtunk.
Másrészt egy macska, amit a legszívesebben fejberúgtam volna, kizárólag az állított meg, hogy le kellett volna menni, meghát mégiscsak egy állat...
Harmadrészt egy idióta templomharang, ami negyedóránként kalimpált egy kicsit... Pont mire elaludhattam volna, eltelt újabb negyedóra, így Blankával felváltva káromkodtunk.
Anikó persze most is jóval előttünk kifeküdt. Tehát magunkat kellett szórakoztatni, ami, logikusan, még sohasem okozott gondot. Blanka sajátos nevetése a legfaarcúbb kocka arcára is mosolyt csal, mert emberfelettien morbid. Mint egy ló, amit kínoznak. Ja és bármin képes elkezdeni, órákon át, szünet nélkül... Emellé társult a templomharang és a macska, így elképzelhető és érthető, hogy miért is nem aludtam az éjszaka nagy részében...
Előtte egész nap a városban kóboroltunk, feladatlapot megoldottunk, és az is fárasztó volt, főleg negyven fokban, hosszúnadrágban(mert mi rossz időre készültünk). Szobánként egy feladatlapot kaptunk, de hozzánkcsapódott egy fiúszoba is, így azt gondolná az ember, hogy könyebb volt megoldani, mert többen voltunk, de nem... A feladatlap megoldását a Dzsámi gondnoknőjére és Anikóra hagytuk. Tehát nekünk tényleg roppant nehéz dolgunk volt...
Aztán megfáradtan beültünk egy McDonald's-ba, és Dani önbizalmát próbáltuk farigcsálni, vagy pedig hallgattuk az értekezésüket a nőkről.
Ezt így az egész nőtársadalomnak mondom, hogy félelmetes, hogy milyen lányok tetszenek a fiúknak, tehát egészen rossz irányba próbáljuk fejleszteni magunkat...
Aztán vacsorára visszamentünk, és ez a kis idő pont elég volt arra, hogy párakat vizipipán kapjanak, így a szokásos 'mivel tehetjük jóvá Tanárnő'-kérdésre összeült a kupaktanács és végül egy tízórás, zenés-táncos előadás mellett döntöttünk a pécsi főtéren. A fiúk elvonultak gyakorolni, mi pedig megint ki lettünk csapva a belvárosba.
Az előadást még az unokáinknak is mesélni fogjuk, és a csoportokba verődő túristák ugyancsak. A 11. b. fiúcsapata és a rajtuk fetrengve nevető lányok fényképeken kikerülnek a falra a világ legkülönbözőbb pontjain, 'tipikus magyar gimnazisták' felirattal. A videó egyébként záros határidőn belül a világhálóra is felkerül, és megdönti a nézettségi rekordokat...

Éjfélre, ki-ki milyen állapotban, de mindenki befutott a szállodába, és négyig-ötig még tartottuk magunkat együtt, egy nagy kupacban, de végül be lettünk parancsolva a szobáinkba.
Kisebb-nagyobb járkálások, visszaküldések után végül mindenki a saját szobájába szorult.
Aztán, mivel szép lassan fáradtunk, leginkább a következő kép alakult ki: Anikó araszol az ágya felé, mi meg Blankával hisztérikusan ökörségeket csinálunk és mondunk. Anikó után Blanka dőlt ki másodiknak, de ezt nem hagyhattam. Hosszú munkám következményeként Blanka felébredt én pedig kifeküdtem. De persze ő sem hagyhatta annyiban...
Reggel három, de leginkább kettő, ráncosképű, kialvatlan, morcos tinédzser nézett vissza ránk a tükörből. Leslattyogtunk reggelizni, ahol ugyancsak ráncos, kialvatlan és morcos arcok pislogtak vissza ránk.
Délelőtt a Zsolnay-gyárba mentünk, ami nem nagyon rázott fel fásult álmosságunkból. Sajnos a 'szépen' kifestett tányérok nem az én műfajom. Aztán délután mentünk az olyannyira várt Mecsextrém-kalandparkba. Az ezerötszáz forintos belépő nyújtotta, összes lehetőséget kihasználtam.
Az akadálypálya, amit tízméteres magasságban, két kampón lógva kell végig csinálni, istenkirály volt. Én voltam az első lány.
Mondjuk mikor két kézzel kellett volna áthimbálnom magam az ötméterre lévő következő fára, kicsit tudatosult bennem, hogy nem vagyok túl jó kondiban. De ahogy átértem, az önbizalmam is visszatérőben volt. Aztán boboztunk, quadoztunk, mászófalaztunk, és a legjobb, gokartoztunk. Három kereke van, és arra megy amerre dőlsz.
Bakay gyorstalpaló ismertető-tanfolyama után a pálya ördögévé váltam. Csak úgy suhantam...
Egyszer estem csak, de akkor embereset. A könyököm lehorzsolódott, és most érzem csak igazán, milyen érzés az, ha valakinek előző nap beleáll egy kormány a hátába...
Ezt addig csináltuk, amíg mindenki hulla nem lett, és be nem parancsoltak minket a buszba.
Hazafelé már csak aludtunk, zenéthallgattunk, vagy csak bambán bámultunk ki az ablakon.
Az odafeleúttal ellentétben, itt már senkire nem kellett rászólni, hogy üljön, ne pedig álljon, vagy mászkáljon...
Állítólag jövőre is Pécsre jövünk osztálykirándulni. Szép. Lassan jobban ismerem, mint Budaörsöt.

kösz.

Egyhetes munkámat vágta taccsra a kozmetikus aki, Anikó kérdésére, miszerint fájni fog-e a füllyukasztás, közölte, hogy igen, fájni fog.

Mit összedolgoztam azért, hogy elhigyje, hogy nem fog...

Én és az állatok

Év elején még nagy állatbarátnak tartottam magamat.
És akkor jött a tavasz... A budaörsi galambok birtokba vették a tetőnket. Bizony...
Az első alkalmakkor nem hittem a fülemnek, mikor reggel arra az éktelen kurrogásra ébredtem. Úgy tűnt, valami vitasarkot alakítottak ki az ablakom alatt. Ott ültek és azokkal a kis buta szemeikkel bámultak az ablakból kifelé szitkozódó emberi lényre, nevezetesen rám. Mert nem voltam elragadtatva, hogy ők keltettek, attól meg végképp nem, hogy reggel hatkor. De győzött az állatszeretetem és megnyugodtam. Egészen addig, amíg rá nem döbbentem, hogy huzamosabb ideig kívánnak errefelé tartózkodni, és komolyan gondolják a reggel hatórás keléseket.
Tehát onnantól kezdve a reggeleim menetrendszerűen alakultak. Hatkor kipattant a szemem, lassan felfogtam, hogy persze, megint a galambok azok, szép lassan felforrt az agyam, mint a rugó felültem, kivágtam az ablakomat(mire a kis társaság döbbenten elhallgatott, és kiváncsian lesték a fejleményeket) és kisikítottam az ablakon... Aztán bevágtam az ablakot és visszafeküdtem.
És ekkor meghallottam, hogy halkan megkurran az egyik... Feszülten figyeltem, alvásról már szó sem lehetett. És még egy, és még egy, és még egy.... Újra teljes hangerővel nyomatták, hacsak nem hangosabban!!
És ezt minden reggel eljátszották. Minden reggel!!
A családom lassan őrültnek kezdett tartani, mikor minden egyes galambkurrantásra, mint az őrült rohantam, kezemben egy virágkaróval, és megpróbáltam fejbecsapni a madarat. Ami persze nem sikerült, mert mindig odébbrepült egy fél méterrel... Mesés volt.
Ám ekkor Apunak mentő ötlete támadt: vizipisztoly!!!
És bevált. Döbbent kis barátaim megfutamodtak. Egy egész héten keresztül nem láttam őket, ám az egy hét elteltével szép lassan visszaszállingóztak, és kitapasztalgatták, meddig ér el a vízsigár... Újra ott tartottunk, ahol az elején. Maradt a hajnali káromkodós sikítozás..
Ekkor a gondnok tett lépéseket a madárállomány ellen(vagy a reggeli sikítozásom ellen) és felszerelt egy tüske-bigyót az ereszre, madaraim legfőb helyére.
Sajnos ez egy másodpercig sem állította meg őket, mert egyszerűen nem az ereszre, hanem az eresz mögé szálltak és onnan pislogtak ki buta kis szemeikkel.
Mert a galamb irtózatosan buta! Megadatott neki az, amiért az emberiség csak küz, a repülés, erre ez meg porban, mocsokban él, kurrog és nagyon ostobán néz ki a fejéből...
Békegalamb...Az meg a másik!! Pont ennek a teremtés alja-állatnak kell a békét jelképeznie?!
Tényleg nem volt ennél jobb? Béke kivi...:P
Szóval nem tudtam továbbra sem mást tenni, mint tűrni.
És mostanra szépen elmaradoztak. Nemtudom, hol lehetnek. Őszintén nem is érdekel.
Mindenensetre három hónap tömény gyönyörűséget okoztak nekem, amiért örökké hálás leszek nekik.
Tehát visszatértem az állatbarát-maszkom mögé, és újra hétig aludtam. Egészen tegnap estig.
Akkor ugyanis a természet újabb harcosát vetette be ellenem, egy csúnya, hangos, zöld TücsökPetit...
Mikor este, mint a hulla, éjfél körül ágybakerültem, reméltem, hogy több rémséget nem tartogat számomra a nap, mint amennyit tartogatott. És ekkor felcsendült a terrorista-tücsök szerenádja. Mivel hónapokon keresztül galambokon edződtem, ezt már békés belenyugvással kezeltem, felkeltem, megeresztettem egy mély, hörgő sóhajt és bevágtam az ablakot.
Tessék!!
Nesze Természet...