Leszek még ennél boldogabb?

Tour de Velencei tó

Csütörtökön körbebicikliztem a Velencei tavat! Ez amúgy közel sem annyira nehéz, mint amilyennek így elsőre hangzik...

Ha nem lett volna kb negyven fok, nem is tűnt volna távolságnak.Körülbelül tizen mentünk az osztályból. A terv szerint vonattal megyünk Gárdonyig és onnan biciklivel körbetekerünk, ugyanoda érkezünk és vonattal hazajövünk. Tehát a terv ördögien tökéletes volt.

Az első bökkenő a biciklisvagon hiánya volt. Vagyis volt, csak zárva volt. A legérdekesebb a kalauz arca volt, mikor megkérdeztük, hogy hol a bicikliskocsi. Úgy válaszolt, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy ja, azt nem tudja kinyitni... Így egy normál kocsi elejébe toltuk fel a bicikliket, ami csöppet sem kényelmes, mert minden megállónál ki kell rohanni megnézni, hogy vajon elférnek-e a bicajoktól a fel, vagy leszállni óhajtók. Mondjuk ezeket a kis túrákat inkább a Peti csinálta, mint mi...

Visszafelé leglább már az arra kijelölt kocsikban utazhattunk, mondjuk ülőhely híján a földön ülve. Bár a visszaút már pillanatok alatt elröppent, mert azért ki voltunk purcanva rendesen.

Gárdonyból aztán nekiindultunk biciklivel. A hátizsákom úgy a második perc magasságában konkrétan ráizzadt a hátamra, így az első pihenőnél levakartam, és felerősítettem a kormányra. Kényelmes nem volt, de legalább nem folyt sugárban az izzadtság a hátamról, mint kedves kis társaimnak...

A vizem az út negyedénél már közel hatvan fokos volt, de még így is klasszisokkal jobb volt a semminél! Akármennyit ittunk is, senkinek nem kellett WC-re menni, ezzel is érzékeltethető, hogy milyen irdatlanul meleg volt.

Mikor az autópálya felett vitt át az utunk, hihetetlen felüdülést jelentett, hogy integethettünk az alattunk elhaladó autósoknak. És kivétel nélkül mindenki vissza is integetett! Mondjuk nem a legizgalmasabb dolog órákon át egy kopár, unalmas, szinte egyenes úton autókázni. Úgyhogy nekik is felüdülés volt az a pár idióta, integető gimnazista a hídon.

Közel másfél óra alatt meg is tettük az egész kört,
úgy, hogy közben fagyiztunk, és Pannit is jópárszor bevártuk.

És ekkor jött az egész nap csúcspontja, a fürdés!! Tényleg újjászülettünk...

De kedves hímnemű társaink kevesebb mint fél percig bírtak egyhelyben megmaradni, és úgy döntöttek, ők mégegyszer körbetekernek. Természetesen egy percig nem akartuk visszatartani őket a jól megérdemelt szórakozástól...

Úgyhogy ők elindultak, mi meg egy homályos lehet, hogy megvárunk titeket ígérettel ott maradtunk a strandon.

Egy idő után Szasza, az egyetlen ottmaradt fiú, úgy döntött inkább hazamegy. Könnyek közt őt is elbúcsúztattuk, és elindultunk kaját vadászni. Anikó botor módon az én tájékozódási képességeimre bízta magát, szóval borítékolni lehetett az eltévedést. Vagyis tulajdonképpen nem is tévedtünk el, hanem egy kisebb...kerülővel értük el a célt. A másik sajnálatos dolog az volt, hogy optimistán mindketten cipő nélkül indultunk útnak. Köves talajon... Nagyon kényelmes volt!

A hot-dog némileg felüdített, és feledtette velünk az odavezető út hányattatásait. Na persze hamar visszatanultunk bele, a visszaúton!

Ezután már csak napoztunk, és reméltük, hogy nem lesz vihar, amíg a fiúk tekernek. Na persze vihar egyáltalán nem lett, sem akkor, sem pedig később...

Végül szépen egymás után, kisebb lemaradásokkal, de mindannyian befutottak. Nekik kevesebb mint három perc elég volt a teljes regenerálódáshoz, és már indulni is akartak hazafelé. Közben Szasza is visszajött, aki még az állomásig sem jutott, mert valami haverral akadt össze, így az ő kellemes személyével kiegészülve, vagy kiteljesedve, elindultunk a vonathoz.

Mivel a bicikliszállításom hazafelé is le volt rendezve, teljes lelki nyugalommal ültem a vonat cseppet sem tiszta padlóján, és fuldokoltam a hőségtől.

Hazaérve irány a fürdőszoba, csap megnyit, megvár míg elég sok víz kifoly, aztán belefekszik.

És csak fekszik...