Már harmadik napja ülök otthon, mindenféle mozgáslehetőség nélkül. És ettől egyre inkább frusztrálva érzem magamat.
Tegnap délután örömmel tapasztaltam, hogy elállt az eső. Mitöbb ha nagyon optimisták vagyunk még azt is megengedem, hogy láttam egy napsugarat. Szóval gondoltam miért is ne mennék el futni?
Neki is indultam, gondosan sötétedés után. Mostanában mindig este futok. Igazából azóta, hogy megjött a meleg, mert napsütésben egyszerűen gyilkos dolog futni. Csak aztán most, hogy újra megjött az ősz (...), már nem álltam vissza, így most is esténként futok.
Szóval tegnap elmentem futni. Hát mit ad isten, egészen pontosan abban az időintervallumban szakadt ránk az ág, mikor én kinnt kocorásztam. Mesés. Hazafelé a lépcsőházban tulajdonképpen egy áradt folyó nagyságú csík jelezte az utamat felfelé... Otthon a ruhámból annyi vizet facsartam ki, ami Afrika szomjazó területeinek tíz éven át biztosítaná a bőséges ivóvizet.
Ma már kétszer is meggondolom, hogy megyek-e a futni. Ha nem háromszor.
Szóval unatkozom. És igazából leginkább azért, mert tudom, hogy nemigen tudok mást csinálni. Azthiszem megtanulok szőni. Elszövögetek az esős, júniusvégi napokon...