Azthiszem másnapos vagyok.

Reggeli napsütés

Ma korán ébredtem. Nem tudom miért, de már nyolckor kipattant a szemem. Egy ideig még feküdtem mozdulatlanul, hátha ez csak valami tévedés, és perceken belül visszaalszom, de nem aludtam. Ígyhát feltápászkodtam, lecammogtam a lépcsőn, kinyitottam a hűtőt és öntöttem magamnak egy pohár baracklevet. Aztán egy ideig tanácstalanul álltam a konyha közepén. Hol igyam meg? Végül az erkély mellett döntöttem, így egy szál bugyiban és trikóban. Szeretek kinnt üldögélni. Ilyenkor még oda süt a nap, de nem az az ezerfokos, iszonytatóan fényes nap. Csak a kis barátságos, kora reggeli napocska. Szóval üldögéltem, iszogattam a baracklevelemet, elmélkedtem és néztem az embereket. Kisgyerekes anyukák jöttek-mentek, a gyerekek nevetgéltek, sírdogáltak, vagy kőkeményen hisztiztek.

Aztán egyszercsak megpillantottam egy idős házaspárt. A bácsinak botja volt, a néni kézenfogva vezette. Nagyon lassan jöttek. Mikor odaértek a padokhoz, megálltak. A néni a bácsi kezébe adta a táskát, és módszeresen elkezdett előpakolni. Elővett egy rongyot és letörölte a padot, a háttámlát, mindent. Kirázta és szépen lassan visszatette. Aztán elővett egy hatalmas anyagdarabot és ráterítette a padra. A bácsi türelmesen és kicsit görnyedten fogta a táskát. Aztán a néni elővett két párnát és szépen kitette a padra. Kivette a bácsi kezéből a táskát, összehajtotta és odatette a két párna közé. Aztán segített a bácsinak leülni. A botot kivette a kezéből és odatámasztotta a bácsi kezeügyébe a pad mellé. Majd ő maga is leült a bácsi mellé, megfogta a kezét. És csak ültek. Néma csendben.

Én pedig ültem fennt az erkélyen, néztem őket. Aztán egyszercsak elkezdtem bőgni. Ott zokogtam fél kilenckor tökegyedül az erkélyen, mert elérzékenyültem. És belegondoltam, mi lesz, ha valamelyikük meghal. Mi lesz, ha a néni már csak egyedül jön a padhoz, saját magának teríti ki az anyagot, egyetlenegy párnát tesz ki, és egyedül üldögél. Vagy ha a bácsi már csak egyedül araszol ide a padokhoz, nincs aki letakarítsa a padot, nincs aki párnákat tegyen ki. Akkor mi lesz?

Majdnem lementem megölelni őket.

Még sírdogáltam ott tíz percet, aztán kiittam a maradék baracklevemet, bementem, becsuktam az erkélyajtót, megtöröltem a szememet és azóta is próbálok vidám lenni.